A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményezi az Akác-koalíció
A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményező dokumentumot írtak alá az Akác-koalíció tagjai Gödöllőn, a Szent István Egyetemen (SZIE) pénteken.
A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményező dokumentumot írtak alá az Akác-koalíció tagjai Gödöllőn, a Szent István Egyetemen (SZIE) pénteken.
Az öröklődés eddig ismeretlen típusát fedezte fel egy magyar orvoscsoport. A ritka, öröklött vesebetegséggel kapcsolatban tett felismerés jelentősen megváltoztatja a genetikai tanácsadást és az eddigi gondolkodást – olvasható a kutatók tanulmányában.
Dupka György: Magyar művészet Kárpátalján. Kultúr-és művészettörténeti vázlat. Ungvár-Budapest, 2013.
A magyar női párbajtőrcsapat nagyszerű eredményt elérve megnyerte a lipcsei világkupaversenyt, miközben Madridban a férfi kardozók a harmadik helyen végeztek.
A vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság elnökeként nyílt pályázatot hirdet a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására.
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok a grúz Salva Jomardasvilivel küzd majd meg március 8-án Kecskeméten a Boksz Világszervezet (WBO) Európa-bajnoki címéért.
A szellemi sportok közül talán a sakkot tartom a számomra legidegenebb játéknak.
Gálné Dignisz Éva átvette Az év bortermelője címet a Corinthia Hotelben rendezett vasárnapi ünnepi gálaebéden és díjkiosztón Budapesten. Az elismeréssel először tüntettek ki női borászt.
Kamaszként élte meg a második világháborút, a nemzet sorsa foglalkoztatta bármilyen műfajban alkotott. Költő, író és politikus, aki számtalan szakmai és állami kitüntetés birtokosa. Tavaly a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját ítélték oda számára egész irodalmi életművéért. Ma ünnepli 80. születésnapját Csoóri Sándor.
A méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeire hívja fel a fiatalok figyelmét a január 31-én Battonyán induló Suliturné. A Dirty Slippers együttes tagjai idén határon innen és túl mintegy 250 oktatási intézményben tartanak koncerttel egybekötött prevenciós előadásokat.
End of content
End of content