Versek és novellák megjelentetése Antológiában
Kedves Író, Költő Barátunk!Az Art-Magic Kiadó pályázatot ír ki versek és novellák Antológiában való megjelenésére.
Kedves Író, Költő Barátunk!Az Art-Magic Kiadó pályázatot ír ki versek és novellák Antológiában való megjelenésére.
A produkció előzsűrije kiválasztotta azokat a pályaműveket, amelyek részt vesznek az Eurovíziós Dalfesztivál január 25-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában.
Egy évvel a pártalapítási szándék bejelentése után Szlovákiában megjelent a harmadik, magyar választókat megszólítani kívánó politikai párt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), amely egy szlovák párt átnevezésével jött létre – számolt be az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap kedden.
Tíz új határátkelő megépítését javasolja Magyarország a magyar-horvát határon – egyebek mellett erről is tárgyalt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Drazen Pros horvát vállalkozásügyi és kézműipari miniszterhelyettessel hétfőn Budapesten.
A magyar versenyzők hat arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek, illetve megnyerték a csapatok küzdelmét is az Antalyában rendezett kick-box világbajnokságon.
Az 1889 óta fennálló Magyar Néprajzi Társaság (MNT), a magyar néprajztudomány egyik legrégebbi intézménye Tradíció pályázatot hirdet több témában és minden korcsoport számára fő partnerével, a Néprajzi Múzeummal és társkiíró partnereivel, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetével és Történettudományi Intézetével, a ELTE BTK Néprajzi Intézettel, Az SZTE Néprajz és Kulturális Antropológia tanszékével, a Szentendrei Szabadtéri…
Tizenegyedik alkalommal adták át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, művészet, kultúra, tudomány és sport kiemelkedő képviselőinek péntek este a Művészetek Palotájában.
Pszichoterápiával nemcsak a poszttraumás stressz zavar (PTSD) tünetei csökkenthetők, hanem az általa okozott biológiai változások is visszafordíthatók – derült ki magyar kutatók új tanulmányából, amely a Biological Psychiatry című szaklapban jelent meg.
A világhírű magyar szoprán, Marton Éva adja a nevét ahhoz a budapesti nemzetközi énekversenyhez, amelynek szervezésben és rendezésében egyaránt részt vesz a Zeneakadémia Koncertközpont és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – jelentették be az intézmény szerdai sajtótájékoztatóján.
Minden idők legjobb magyar szerepléseként huszonkét érmet, közte tizenkét aranyat nyertek a sportolók a Brazíliában szerdán zárult Gymnasiadén, a középiskolások világjátékán.
End of content
End of content