Magyar találmány: egyenesen vágó olló
Eredetileg diákmunkának indult az a különleges olló, amivel vonalzó nélkül is nyílegyenesen lehet vágni a papírt.
Eredetileg diákmunkának indult az a különleges olló, amivel vonalzó nélkül is nyílegyenesen lehet vágni a papírt.
A Magyarországon forgatott és a közmédián futó, Borgiák című filmsorozat stábjának tagjait is jelölték az Emmy-díjra – közölte a köztévé Híradója.
Vadaspark nyílik a balatonfüredi Koloska-völgyben a helyi önkormányzat, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Balatonfüred és Környéke Földtulajdonosi Közösség és a Bakonyerdő Zrt. együttműködésében.
Óriási nemzetközi siker a magyar intelligens sebészkés, amely a legnehezebb esetekben is lehetővé teszi majd a daganatok operálását. Az iKnife feltalálója, Takáts Zoltán mesélt arról, miként fonódott össze pályája az immár világhírnévre szert tett találmány életútjával.
Felavatták pénteken a Dunaremetét a szlovákiai Bőssel összekötő, 3,2 millió euróból kialakított hajójáratot; ez az egyetlen állandó, autók szállítására is alkalmas kompösszeköttetés a folyó határszakaszán.
Először kerültek ki kétnyelvű, munkavédelmi előírásokra figyelmeztető feliratok Felvidéken egy helyi vállalat gyártókomplexumában, noha a Szlovákiában hatályos kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében ez már közel két éve kötelező lenne.
Kedvező fogadtatásra talált a megyeszékhelyek polgármestereinek körében az Itthon vagy – Magyarország, szeretlek! című országos akció terve.
Hamarosan megkezdi működését a Sólyom magyar légitársaság, a menetrendet a néhány héten belül induló online jegyértékesítéskor hozzák nyilvánosságra – mondta Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezérigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Országos e-karikatúra-pályázatot írt ki a kArton Galéria – Karikatúra és Képregény Múzeum magyarországi és határon túli magyar hivatásos és amatőr karikaturisták, szatirikus képzőművészek, reklámgrafikusok, továbbá 6-12 éves gyerekek részére több témakörben és kategóriában.
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2013/2014-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2013. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek…
End of content
End of content