Újra van magyar törvényhozói csoport az amerikai kongresszusban
Andy Harris és David Joyce republikánus, valamint Marcy Kaptur demokrata képviselő alakították újra a magyar caucust.
Andy Harris és David Joyce republikánus, valamint Marcy Kaptur demokrata képviselő alakították újra a magyar caucust.
A Kárpát-medencében a 2011. évi népszámlálások alkalmával a teljes lakosság száma hozzávetőleg 25 millió 700 ezer volt, és mintegy 10 millió 400 ezren (40,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete csütörtökön az MTI-vel.
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév április 27-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten.
Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul, mint a magyarországiak, és az anyagi helyzetük megítélésében elégedettebbek, mint a magyarországiak – jelentette ki Veres Valér szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem előadó tanára szerda este egy tudományos előadáson Kolozsváron.
Április 15-én az ungvári Szent György római katolikus templomban ünnepélyes keretek között adták át a magyar nemzeti lobogót.
Az elmúlt két és fél évben, az állampolgársági törvény életbe lépése óta összesen 483-an vesztették el a szlovák állampolgárságukat – közölte a hirek.sk hírportál.
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány olyan kiváló tanárokat és edzőket jutalmaz Mentor-díjjal, akik az évek során tehetséges és eredményes diákok életútját alakították, idén négy erdélyi magyar oktató is részesült az elismerésben.
Kárpátaljáról Budapestre tartott az a 64 éves férfi, akit a Tiszaújlak–Tiszabecs határátkelőnél tartóztattak fel a vámosok, mert hat darab, több mint 200 éves könyvet akart átcsempészni a határon.
A Magyar Állam jelenleg 29 szerzői jog és 3 szerzői joggal szomszédos jog törvényes örököse. 2012-ben Gazdag Erzsi és Déry Tibor művei örvendtek a legnagyobb népszerűségnek.
End of content
End of content