Kisebbségi magyar politizálás és érdekképviselet a rendszerváltás óta
A kelet-közép-európai rendszerváltások jelentős változásokat hoztak a határon túli magyarok helyzetét illetően is.
A kelet-közép-európai rendszerváltások jelentős változásokat hoztak a határon túli magyarok helyzetét illetően is.
Makai Erika révén szumóban is lesz magyar résztvevője nyáron a Kolumbiában sorra kerülő Világjátékoknak.
A paprika csípős anyagával elindított hazai kutatások új fejezetet nyitottak a fájdalomcsillapítók kutatása terén, mely a neuropátia kezelésénél már terápiás eredményekre vezetett.
Magyar kutatócsapat is részt vesz azon uniós programban, mely a világ legnagyobb kísérleti létesítményét kívánja létrehozni a modern tudomány egyik legizgalmasabb területének számító agykutatásban.
Tavaly decemberben hétköznaponként már több mint 900 ezren hallgattak bele a Petőfi Rádió valamelyik műsorába, ezzel a csatorna novemberben és decemberben a második leghallgatottabb zenei rádió lett – tájékoztatta az MTVA az Ipsos-Gfk rádiós közönségmérése alapján pénteken az MTI-t.
Pálfi György a trieszti filmfesztiválon mint az utóbbi évek legeredetibb magyar rendezője részesült elismerésben.
A Magyarság Házában január 24-én rendezték a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program indító sajtótájékoztatóját. Répás Zsuzsanna Gárdonyi Géza: Egérvadászat című mesegyűjteményét is átnyújtotta a külhoni magyar iskolák képviselőinek.
Fogadj örökbe egy határon túli magyar falut! elnevezéssel mozgalmat indított a Sümegiek a Nemzetért Egyesület és a város önkormányzata – tájékoztatta az MTI-t az egyesület elnöke szerdán.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése meghirdeti a Szép Magyar Könyv 2012 versenyt a könyvesbolti forgalomba került és magyarországi (vagy határainkon túli magyar) nyomdákban előállított könyveket megjelentető kiadók művei számára.
Íjászatban is lesz magyar induló az idei Világjátékokon, a csupasz íj kategóriában Kakas István ugyanis kvótát szerzett Magyarországnak.
End of content
End of content