Három magyar az öttusa-vb női döntőjében
A négyből három magyar – Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara – jutott be a nők hagyományos versenyének döntőjébe a varsói öttusa-világbajnokságon.
A négyből három magyar – Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara – jutott be a nők hagyományos versenyének döntőjébe a varsói öttusa-világbajnokságon.
Négyszáz éve, 1614. augusztus 21-én halt meg a csejtei várban ecsedi Báthory Erzsébet grófnő, a külföldön talán legismertebb, de nem a legrokonszenvesebb magyar asszony. Bár az újabb kutatások szerint politikai okokból, vagyona miatt keverték rossz hírbe, a köztudat mégis afféle női Drakulaként tartja számon.
A magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi váltóversenyei során, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt.
Kilencvenévesen New Yorkban elhunyt idősebb Robert Halmi magyar származású tévéproducer, aki az ötvenes évektől Amerikában dolgozott és a televíziós pályafutása során készített produkciói több mint száz Emmy-díjat kaptak. Az agydaganatban szenvedő tévémogult szerdán érte a halál – közölte a Variety.com
A legerősebb magyar férfi és női csapat utazik a norvégiai Tromsőben pénteken kezdődő sakkolimpiára.
Három ezüstéremmel és egy bronzéremmel térhetnek haza a magyar versenyzők a 46. Nemzetközi Kémia Diákolimpiáról (IChO), amelyet idén Hanoiban rendeztek július 20. és 29. között.
A csehszlovákiai magyarság két világháború közötti vezető politikusára, Esterházy Jánosra emlékeztek múlt szombaton a morvaországi Mírovban a csehországi magyarok. Az idén immár 17. alkalommal megtartott emlékünnepséget a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ), valamint a helyi önkormányzati szervek rendezték közösen.
Kaliforniában tevékenykedő, magyar származású tudósok, kutatók, mérnökök és feltalálók részvételével Los Angelesben megalakult az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklubja – írja az MTI.
A magyarok lelkiállapotát, a fiatalok családdal és gyermekvállalással kapcsolatos véleményét is bemutatja egy 2013-as felmérés eredményeit összegző kötet, amely a Semmelweis Kiadó gondozásában jelent meg.
Állampolgársági eskütételt tartottak kedden a dél-afrikai Preto- riában, a rendezvényen részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpo- litikai helyettes államtitkár is.
End of content
End of content