A Hazajáró Kárpátalján
„Széttépve és összetörten Győzelmektől meggyötörten Már magzatként bajba ölten Vándor bölcsőtemetőkben – És mégis élünk” (Bartis Ferenc: Utószó)
„Széttépve és összetörten Győzelmektől meggyötörten Már magzatként bajba ölten Vándor bölcsőtemetőkben – És mégis élünk” (Bartis Ferenc: Utószó)
A román külügyminisztérium szerint semmi nem indokolja az épp 19 évvel ezelőtt Temesváron aláírt román-magyar alapszerződés felülvizsgálatát.
Idén is pályázatokat hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet a külhoni magyar nyelvű közoktatás megerősítésére. A pedagógus szervezetek és iskolák augusztus 21-ig igényelhetnek támogatást.
A külhoni magyarok sokszor nem tudnak élni meglévő jogaikkal, ezért a jogtudatosság fejlesztése kiemelt feladat a következő időszakban – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem résztvevőinek tartott előadásában, szerdán a fővárosi Magyarság Házában.
Idén rendezik meg először a Magyar Ifjak Világtalálkozóját (Mivit); a fesztivált Cegléden tartják június 29-től július 5-ig.
Az Európában tapasztalható demográfiai válságról, a magyarság és a kereszténység megmaradásáról és annak erősítéséről tárgyalt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a horvátországi Eszék-Baranya megyében az egyházak és magyar civil szervezetek vezetőivel csütörtökön.
A május sem telhetett el anélkül, hogy ne alakult volna új alapszervezete a Via Novának. Az ifjúsági szervezet egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, amit bizonyít, hogy újabb és újabb csatlakozni kívánók jelentkeznek.
Egyetlen nemzetrészt sem adunk fel és egyetlen nemzetrésznek a feladásához sem asszisztálunk – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön a fővárosi Magyarság Házában.
Meg kell erősítenünk a határon túli magyar közösségeket, segíteni kell a határon túli magyar vállalkozásokat – mondta Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Csátalján, a trianoni békediktátum 95. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2010 óta június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjaként tartjuk számon.
End of content
End of content