Legalizálják az orvosi marihuánát Ukrajnában
A rendelet értelmében két fajtáját engedélyeznék.
A rendelet értelmében két fajtáját engedélyeznék.
Mint kiderült, a fertősalmási férfi ellen korábban már indult eljárás kábítószer-birtoklás miatt.
Az ügyben eljárás indult, a férfit letartóztatták.
A rendőröknek feltűnt egy kerékpáros, aki meglepően ideges lett a hatóság láttán, hirtelen irányt változtatott, és megpróbált elmenekülni előlük.
A férfi egy 43 éves beregszászi lakos.
Támogatják az életfogytiglani börtönbüntetést, legalizálnák a marihuánát és csökkentenék a népi küldöttek számát a válaszadók.
A 26 éves férfit egyéb bűncselekmények miatt is körözte a rendőrség.
A rendőrság munkatársai négy kenderbokrot foglaltak le a 29 éves férfi lakásában.
Jó szomszédi viszony – a perecsenyi rendőrség augusztus 25-én két perecsenyi lakost vont felelősségre kábítószer-birtoklásért. Az esetről ma délután számolt be a PMG hírügynökség.
Kenderültetvényre bukkantak a rendőrség munkatársai a munkácsi járási Beregsárrét (Kaljnik) településen augusztus 19-én – adta a pmg.ua internetes hírportál.
End of content
End of content