Eltörlik a maszkviselési kötelezettséget Magyarországon
Az egészségügyi és a szociális intézményekben is lekerülhetnek.
Az egészségügyi és a szociális intézményekben is lekerülhetnek.
A járvány miatt Spanyolországban több mint 118 ezer ember vesztette életét.
A montenegrói közegészségügyi intézet tájékoztatása szerint amennyiben ez az intézkedés nem hoz látható eredményeket, szigorúbb lépésekre lesz szükség.
A járványügyi helyzet romlása miatt további ellenőrzések várhatóak megye-szerte.
Kötelezővé tették a koronavírus elleni harmadik oltást az egészségügyi dolgozóknak.
Második napja nincs halálos áldozata a vírusnak Magyarországon.
Az eseménnyel a szervezők azt kívánják bizonyítani, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani.
A rendőrök kezdetben nem bírságolnak, csak felhívják a figyelmet a közterületi maszkviselés fontosságára.
Kárpátalja jelenleg vörös besorolásban van.
Több sofőrnél láthatjuk, hogy akkor is visel maszkot, ha egyedül tartózkodik a járművében.
End of content
End of content