megemlékezés

  • Egy kárpátaljai résztvevő az egykori nagy időkről

    Az október a magyarság számára egyrészt az aradi vértanúk előtti főhajtás ideje, másrészt nagyszerű 1956-os forradalmunkról is ebben a hónapban emlékezünk meg, mely forradalom az első nagy pofont mérte a kommunista szuperhatalom arcára, s ország-világ előtt bebizonyította a Szovjetunió imperialista jellegét.

  • Rekviem egy forradalomért

    „Hétköznap és ünnep: kölcsönös megtermékenyítői egymásnak. Az egyik nemcsak mértéke a másiknak, de emelője is. Szürkesége a hétköznapoknak: talán legméltóbb színe az igazi áldozatnak. Az út pora a vándorok palástja. Isten a legszürkébbért adja majd a legszebb ünneplőt cserébe.”

  • Emlékezzünk együtt október 23-án!

    2014. október 23-án (magyar idő szerint) 12:00 órakor az ungvári börtön falán elhelyezett emléktáblánál – a korábbi évekhez hasonlóan – a kárpátaljai magyar szervezetek és az ungvári Magyar Főkonzulátus megemlékezést tart a magyar Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából.

  • A háború nem old meg semmit

    Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából a palágykomoróci köztemetőben a KMKSZ helyi alapszervezete helyreállította az első világháborúban, 1917-ben elesett vitéz Takács Lajos síremlékét. A község lakói és a KMKSZ vezetői október 5-én avatóünnepség keretében emlékeztek a száz évvel ezelőtti, sok-sok emberáldozatot szedő, számunkra máig tartó elnyomást hozó világháborúra.

  • „Arad gyertyái napjainkig világítanak”

    A kárpátaljai magyarság az idén is méltó módon emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 165 évvel ezelőtt Aradon és Pesten kivégzett vértanúiról. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a hagyományoknak megfelelően Nagyszőlősön tartotta központi megemlékezését, az 1849-ben vértanúhalált halt egykori Ugocsa megyei főispán, országbíró, felsőházi elnök, Perényi Zsigmond báró szobránál. Az esemény ünnepi szónoka…

  • Kárpátalja magyarságának erőt kell merítenie 1848-49 hőseinek örökségéből

    Az aradi tizenhármak és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc többi vértanújának hatalmas történelmi hagyatékából erőt kell meríteniük a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön való megmaradáshoz és a nemzet újraegyesítéshez – jelentette ki Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára vasárnap Beregszászon.

  • Aradi vértanúk – Hétfőn lesz a nemzeti gyásznap

    Az aradi vértanúk tiszteletére október 6-án, a nemzeti gyásznapon félárbocra engedik Magyarország lobogóját, megemlékezést tartanak a Batthyány-mauzóleumnál, valamint egész napos gyertyagyújtás lesz a Batthyány-örökmécsesnél – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) szombaton az MTI-t.

End of content

End of content