Gut: „…ki államot alapított, Istenhitre megtanított…”
A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és Guti Alapszervezetének rendezésében augusztus 18-án a Guti Emlékparkban emlékeztek meg a helyiek Szent István király államalapításáról.
A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és Guti Alapszervezetének rendezésében augusztus 18-án a Guti Emlékparkban emlékeztek meg a helyiek Szent István király államalapításáról.
Méltó ünnepség keretein belül emlékezett meg Tiszasalamon lakossága államalapító királyunkról a református templom kertjében augusztus 18-án. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével és ünnepi beszédet mondott Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.
Kéthetes motoros emléktúra indult július közepén a pest megyei Dabasról a Don-kanyarba és Novij Donbasszba a Budapest környékéről behívott és elhurcolt katonák és civilek emlékére. Ez évben van a 70. évfordulója a rengeteg magyar emberéletet is követelt borzalmaknak, a II. magyar hadsereg pusztulásának. Nekik kívántak emléket állítani a 14-én indult túrával.
A parlament üléstermében verekedett össze kis híján a nacionalista Oleg Tyahnyibok és Vitalij Klicsko Ungvár alapításának dátumán vitatkozva.
Az 1920. június 4-én történt gyászos trianoni békeszerződésre emlékezett június 2-án Bene magyarsága. A KMKSZ Benei Alapszervezetének szervezésében tartott megemlékezésre a település faluházában került sor.
2013. június 4-én Nagypaládon, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola szervezésében, a tanintézet nagytermében emlékeztek meg a trianoni békeszerződésről.
Május 19-én Kárpátalja egyik legszebb községe, Bustyaháza lakói a település központjában annál az emlékkőnél kezdték meg az ünneplést, amelyen az áll, hogy először 644 évvel ezelőtt említik Bustyaháza nevét írásos emlékekben.
Az Eszenyi Református Gyülekezet a ma óvodaként működő egykori parókiáján emlékszobát avatott mártírhalált halt lelkipásztora, néhai Balogh Sándor tiszteletére.
Az aknaszlatinai magyarság körében immár évek óta hagyomány, hogy május 1-jén – emlékezve elődeik szenvedéseire és elpusztítására – az önként vállalkozók végigkerékpározzák azt az útvonalat, amelyet 1944 őszén a „málenykij robot” elhurcoltjainak gyalog kellett megtenniük a szolyvai gyűjtőtáborig.
Rendhagyó módon emlékeztek meg a csernobili katasztrófa áldozatairól a nagyszőlősi Fekete-hegynél.
End of content
End of content