Megszavazta a német parlament a melegházasság bevezetését
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) pénteken megszavazta a melegházasság bevezetését.
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) pénteken megszavazta a melegházasság bevezetését.
Németországban a jobbközép CDU/CSU pártszövetség vezetői, Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor miniszterelnök nem ellenzik többé a melegházasság bevezetését, az új irányvonal szerint engedélyezni kell, hogy a képviselők ne a frakciófegyelemre, hanem a lelkiismeretükre hallgassanak, ha a szövetségi parlamentben (Bundestag) szavazni kell az ügyről – jelentették kedden német hírportálok.
A skót episzkopális egyház törli az egyházjogából, hogy a házasság csak férfi és nő között köttethetik meg.
A Krónika című erdélyi magyar napilap hétfői számában megszólaló erdélyi magyar egyházi vezetők is kiállnak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó romániai aláírásgyűjtés mellett.
Az azonos nemű pároknak jogukban áll házasságot kötni bárhol az Egyesült Államok területén az amerikai alkotmány értelmében, a szövetségi tagállamok ezt nem tilthatják meg nekik – hirdette ki pénteken az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága.
Szomorú eseménynek nevezte Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár kedden este a katolikus Írországban múlt héten rendezett népszavazás eredményét, amely legalizálta a melegházasságot.
Egy szövetségi fellebbviteli bíróság hétfőn semmissé nyilvánította a Virginia államban az azonos neműek házasságára vonatkozó tilalmat. Az ügyben a jövő év elején az amerikai legfelsőbb bíróság mondhatja majd ki a végső szót.
Franciaországban a nemzetgyűlés után a parlament felsőháza, a szenátus is megszavazta a melegek házasodását lehetővé tevő törvénycikkelyt.
Franciaországban a hétvégén több tízezren tüntettek a melegházasság bevezetéséért, vasárnap Párizsban vettek részt a legtöbben demonstráción.
A tavasszal hatalomra került francia baloldal szavazóinak többsége támogatja az azonos neműek közötti házasságot, a jobboldal hívei viszont kevéssé tolerálják – mindenki az utcára vonul.
End of content
End of content