Talpon maradtak a gazdák
Hiperinfláció és egyenlítői hőség, szaharai aszály nehezítette idén a mezőgazdaságból élők dolgát Kárpátalján. A kétségbeejtő idénykezdés után azonban kiderült, hogy a termesztőknek sikerült talpon maradniuk.
Hiperinfláció és egyenlítői hőség, szaharai aszály nehezítette idén a mezőgazdaságból élők dolgát Kárpátalján. A kétségbeejtő idénykezdés után azonban kiderült, hogy a termesztőknek sikerült talpon maradniuk.
Egy-két évvel ezelőtt a kárpátaljai zöldségkonzervgyárak termékeik nagy részét vagy éppen egészüket még a hatalmas orosz piacon értékesítették, szülőföldünk sok zöldségtermesztője pedig részben a zöldségkonzervgyáraknak adta el a termését.
A zöldségféléken több levéltetűfaj is károsít. Közülük a leggyakoribb fajok a zöld őszibarack-levéltetű, az uborka-levéltetű, a zöldfoltos burgonya-levéltetű és a feketerépa-levéltetű. A felsorolt fajok hajtatásban és szabadföldön egyaránt károsítanak.
Ukrajnáról a legjobb indulattal sem lehet elmondani, hogy valaha is valódi támogatásban részesítette volna a mezőgazdasági termelőket, köztük Kárpátalja állattenyésztőit és növénytermesztőit.
Tavalyhoz képest duplájára emelkedett az üzemanyagok ára, háromszor annyiba kerülnek a vetőmagok és a műtrágya, a javarészt külföldről behozott növényvédő szerek ára sokszorosa a korábbinak, míg a mezőgazdasági termékek ára legfeljebb másfélszeresére nőtt. Ilyen körülmények között érdemes-e az idén vetni Kárpátalján? – kérdeztük Őrhidi Lászlótól, nagydobronyi gazdálkodótól, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány…
A Földművelésügyi Minisztérium a FAO-val közösen ösztöndíjas programot hirdet 2015 szeptemberében induló magyar nyelvű felsőoktatási kurzusokra.
A gazdasági növekedésben meghatározó a mezőgazdaság szerepe: az ágazat teljes termelése 12,4 százalékkal, bruttó hozzáadott értéke pedig 22 százalékkal bővült tavaly – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára vasárnap Debrecenben, a Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás és vásár megnyitóján.
Alapos előkészületek és számos tanulmány, szakmai fórum tanulságainak összegzése után a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány nemrég állt elő a fentebbi címet viselő dokumentummal. Munkájuk gyümölcsét Őr Hidi László, az alapítvány elnöke az alsószinevéri XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem gazdasági fórumán ismertette. Az alábbiakban kivonatosan olvasóink is megismerkedhetnek a gazdák elképzeléseivel. (Folytatjuk előző számunkban…
Mottó: „Minden dolognak mértéke az ember” / Prótagorász /
Alapos előkészületek és számos tanulmány, szakmai fórum tanulságainak összegzése után a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány nemrég állt elő a fentebbi címet viselő dokumentummal. Munkájuk gyümölcsét Őr Hidi László, az alapítvány elnöke az alsószinevéri XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem gazdasági fórumán ismertette. Az alábbiakban kivonatosan olvasóink is megismerkedhetnek a gazdák elképzeléseivel.
End of content
End of content