Vasárnapi újság: a Kárpát-medencei együttműködés esélyei
Fontos, hogy a belföldi és a határon túli magyar gazdák együttműködjenek, hiszen ez versenyelőnyt jelent számukra áruik piaci megjelenésekor.
Fontos, hogy a belföldi és a határon túli magyar gazdák együttműködjenek, hiszen ez versenyelőnyt jelent számukra áruik piaci megjelenésekor.
Elmúltak már azok az idők, amikor fillérekért lehetett szerves trágyához jutni, s a műtrágyák is viszonylag megfizethetőek voltak. A szerves trágyának ma már a beszerzése is problémát jelent, emiatt a felhasználása csökkent.
A mezőgazdasági vállalatok által eladott tej ára 8,9 %-kal (2644,5 hrivnya/t-ra) csökkent az idei év januárja és szeptembere közötti időszakban az elmúlt évhez képest – tájékoztatott az Állami Statisztikai Hivatal.
1979-ben – Romány Pál magyar mezőgazdasági miniszter javaslatára – az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) határozatot hozott az Élelmezési Világnap évenkénti megtartásáról, melynek dátumául október 16-át, a FAO létrehozásának napját jelölték ki.
Végre esni kezdett az eső, ugyanakkor egyre hűvösebbek az éjszakák és rövidülnek a nappalok. A fólia alatt vagy üvegházban zöldséget termesztőknek alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez. A legfontosabb tudnivalókról Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Pro Agricultura Carpatica szaktanácsadóját kérdeztük.
Kárpátalja mezőgazdasága, mint ipara is a XIX. század végén, XX. század elején lassan fejlődött, Magyarország bármelyik régiójához képest ez a terület volt a legelmaradottabb.
Egán Ede mezőgazdasági szakember, gazdálkodó.
Ilyenkor ősszel megkerülhetetlen téma a fűszerpaprikának, Nagydobrony és környéke egyik kultusznövényének a betakarítása és feldolgozása. Az alábbiakban megpróbáljuk végigkövetni az érett paprika útját, miként válik a paprikatöveken pirosló csövekből az a varázslatos fűszer, amely nélkül elképzelhetetlen a magyar konyha. A legfontosabb tudnivalókról ki mást is kérdezhetnénk, mint Őr Hidi László gazdálkodót, szaktanácsadót, Nagydobrony szülöttét.
Ha valaki zöldségtermesztésre adja a fejét, netán fóliaházat épít néhány tucat négyzetmétert meghaladó alapterületen, feltételezhetően nemcsak a család asztalára akar jó minőségű élelmiszert biztosítani, hanem jövedelemszerzés céljából teszi ezt. Amennyiben viszont így van, a termelő jól teszi, ha számba veszi a lehetőségeit, mielőtt belevágna a termelésbe – figyelmeztet Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodó, szaktanácsadó.
Ha valaki zöldségtermesztésre adja a fejét, netán fóliaházat épít néhány tucat négyzetmétert meghaladó alapterületen, feltételezhetően nemcsak a család asztalára akar jó minőségű élelmiszert termeszteni, hanem jövedelemszerzés céljából teszi ezt.
End of content
End of content