Kárpátalja anno: Paksi Mihály, Mezőkaszony szülötte
Szathmári Paksi Mihály tanár, református főiskolai igazgató Mezőkaszonyban született 1683-ban.
Szathmári Paksi Mihály tanár, református főiskolai igazgató Mezőkaszonyban született 1683-ban.
2013. június 22-én az 1963-ban érettségizett egykori diákok találkoztak szeretett alma materükben, a Kaszonyi Középiskolában.
Kárpátalja-szerte elterjedt az utóbbi években, hogy az egyes települések különböző fesztiválok, versenyek rendezésével hívják fel magukra a figyelmet, csalogatják magukhoz a turistákat.
Klein György rákkutató professzor Mezőkaszonyban született 1925-ben.
Íme egy újabb gyöngyszem vidékünk turistacsalogató lehetőségeiből!
Horthy Béla magyar festő, a nagybányai művésztelepen az első kiállítók egyike.
Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével kárpátaljai magyar intézményekhez eljuttatott adománya a közelmúltban Mezőkaszony, Técső és Karácsfalva magyar közösségeiben eredményezett jelentős fejlesztést.
Kettős ünnepet méltattak a Kaszonyi Középiskolában.
Fogalmazta meg Radnóti Miklós Töredék című versében.
A Beregszászi járásban lévő Mezőkaszony, vagy röviden Kaszony, egy valódi turistaözönt él át. Ennek oka a település mellett felfedezett forró termálvíz. A tulajdonosok állítják, hogy a kaszonyi források összetétele és kémiai tulajdonságai egyediek, a híres hajdúszoboszlói fürdőváros vizéhez hasonlóak.
End of content
End of content