Fenyegető hekkertámadások zajlanak
Figyelmeztetést adott ki a Microsoft.
Figyelmeztetést adott ki a Microsoft.
Az adatok még 2026 januárjáig elérhetőek lesznek.
Ezt szerdai jelentésében közölte az amerikai számítástechnikai óriáscég.
A Microsoft pénteki közleménye szerint a kibertámadások több mint fele, 58 százaléka származott Oroszországból az elmúlt egy évben.
A technológiai óriás szerint a hekkerek egy állam által támogatott csoporthoz tartoztak.
A Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat megerősítette vasárnap, hogy tárgyalásokat folytat a TikTok videomegosztó közösségi hálózat egy részének felvásárlásáról a kínai tulajdonossal.
Elhunyt Paul Allen, a Microsoft informatikai óriáscég egykori társalapítója – jelentette be hétfőn este Allen befektetési vállalata.
A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálatnál (BJMSz) 2001 óta működik ECDL-vizsgaközpont, ahol már számos kárpátaljai diák szerzett számítógép-kezelői oklevelet. A napokban azzal a kéréssel keresték fel a szeretetszolgálatot a Microsoft Magyarország Kft. munkatársai, hogy szervezzenek egy találkozót azon kárpátaljai magyar tannyelvű intézmények vezetőivel, informatika tanáraival, ahol aktívan folyik a számítógépes oktatás.
Orosz hackerek a Microsoft Windows operációs rendszerek egyik biztonsági rését kihasználva kémkedtek több nyugati kormány, valamint a NATO és Ukrajna ellen – írta kedden a The New York Times című amerikai napilap az iSight Partners nevű, dallasi székhelyű biztonsági cég friss jelentésére hivatkozva.
Az Xbox Smartglass a világ legokosabb távirányítója – legalábbis az alkalmazást kiadó Microsoft szerint. A különböző kütyük közt sima átmenetet biztosító szoftver a Windows 8 operációs rendszer és a Surface nevű táblagép bemutatója napján, október 26-án vált elérhetővé.
End of content
End of content