Ukrán embercsempészeket tartóztattak le Szeged mellett
A járműben 14 okiratok nélküli, magát afgán állampolgárnak valló határsértő utazott.
A járműben 14 okiratok nélküli, magát afgán állampolgárnak valló határsértő utazott.
A bevándorlók többsége marokkói származású.
A két 38 éves férfinál üzbegisztáni iratokat találtak.
A kaszonyi kirendeltség határőrei az embercsempészeket is megtalálták Csonkapapi közelében.
A migránsok az ukrán férfiak segítségével próbáltak Magyarország területére bejutni.
Az eljárás a Gregoretti katonai hajóval érkezett migránscsoport tavaly júliusban történt feltartóztatását érinti.
A ljubljanai és Novo Mesto-i rendőrök kedden 257 illegális bevándorlót tartóztattak fel, és hét embercsempészt vettek őrizetbe az ország déli és délkeleti részében tartott fokozott ellenőrzés során – közölte a belügyminisztérium.
Négy tinédzser korú migránst találtak összefagyva, eszméletlenül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében egy almát szállító hűtőkamionban – hozta nyilvánosságra a zahid.net hírportál vasárnap a rendőrségre és a vámszolgálat helyi részlegvezetőjére hivatkozva.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön közölte, hogy akár 250 ezren is elmenekülhettek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományból Törökország irányába, de Ankara igyekszik megakadályozni, hogy átléphessék a határt.
Az Ocean Viking civil hajó 104 menedékkérőt vett fedélzetére pénteken egy gumicsónak fedélzetéről 50 tengeri mérföldre (93 kilométer) a líbiai partoktól – közölte a hajót üzemeltető SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet. A migránsok csoportjában 10 nő és 40 fiatalkorú is van.
End of content
End of content