A beregsomi gyerekekhez látogatott a Mikulás
A gyerekek versekkel és énekszóval szórakoztatták a Mikulást.
A gyerekek versekkel és énekszóval szórakoztatták a Mikulást.
A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről.
A Mikulás látogatására december 10. és 19. között lesz lehetőség.
Itt minden gyerek kérhet ajándékot, írhat levelet vagy készíthet fényképet a Mikulással.
Beregszász. Rénszarvasszán helyett.
A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretete okán a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által várt Mikulás-ünnep is. A Mikulás-kultusz a Szent Miklós nagylelkűségéhez fűződő történetek nyomán alakult ki. (A Mikulás egyébként a Miklós név cseh és szlovák alakja.)
A gyerekek örömére december 4-én megérkezett Beregszászba a Mikulás – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársai idén negyedik alkalommal szervezték meg ajándékozási akciójukat, melynek egyik helyszínéül ezúttal a Derceni Tábita Szociális Központ szolgált. A rendezvény házigazdájaként Zsukovszky Miklós, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Bereg megyei esperese köszöntötte az egybegyűlteket.
Idén is meglátogatta a kárpátaljai gyermekeket a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) Mikulása. A kedves piros puttonyos és kísérete, az intézet munkatársai december 7-én érkeztek meg a Beregszászi 6. Számú Általános Iskolába. Ugyan hó és szán híján személygépkocsival parkolt az intézmény előtt, a lurkók lelkesedéséből ez az apró szépséghiba azonban mit sem vont le: jókedvű dalocskával ösztönözték…
Szent Miklós ünnepe előtt egy nappal a Kárpátalja anno sorozatban a III. században élt csodatevő püspököt ábrázoló ikont láthatunk, mely a középapsai (Szerednye Vogyane, Rahói járás) görögkatolikus templomot díszíti.
End of content
End of content