Száz éve hunyt el Wekerle Sándor
Wekerle Sándor az Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországának háromszoros miniszterelnöke.
Wekerle Sándor az Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországának háromszoros miniszterelnöke.
„A mi Szent István-i állameszménk a béke állandósulása, mert az együttélő embercsoportok, nemzetek, nemzetiségek, foglalkozások, városok és falvak egyetértése, megértése érvényesül benne” – olvasható „Merjünk magyarok lenni!” című kiadványban.
Heger kinevezését követően azt mondta: bízik benne, hogy kormánya olyan stabil és összetartó kabinet lesz.
Összesen tizenkilenc pályázó nyert, akik közül 5 erdélyi, 4 felvidéki, 4 vajdasági, 4 kárpátaljai, 1 muravidéki és 1 horvátországi fiatal.
Andrej Plenkovic kijelölt horvát miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján bemutatta miniszterjelöltjeit; négy tárcát vontak össze, így húsz helyett jelenleg 16 minisztériuma lesz a zágrábi kormánynak 0 közölte a horvát sajtó.
Megelégedéssel nyilatkozott saját csaknem nyolcévi kormányzásának mérlegéről Dmitrij Medvegyev volt orosz miniszterelnök vasárnap a Pervij Kanal állami tévécsatornának, hangsúlyozva, hogy válságos körülmények között kellett tevékenykednie.
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök nem kezdeményez az áprilisi elnökválasztással egy időben tartandó előrehozott parlamenti választást.
Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól.
Theresa May belügyminiszter nyerte jelentős előnnyel a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának kedden tartott első fordulóját.
Az ukrán parlament elfogadta csütörtökön Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondását, és Volodimir Hrojszman eddigi házelnököt választotta meg a kormányfői tisztségre.
End of content
End of content