A külhoni magyar pártok vezetőivel tartott egyeztetést Semjén Zsolt és Potápi Árpád János
Az egyeztetésre azzal a céllal került sor, hogy a nemzetpolitika vezetői és a külhoni magyar szervezetek elnökei áttekintsék az idei évet érintő terveket.
Az egyeztetésre azzal a céllal került sor, hogy a nemzetpolitika vezetői és a külhoni magyar szervezetek elnökei áttekintsék az idei évet érintő terveket.
A Magyar Közösség Pártja (MKP) július 18-án Farnad községben tartja kongresszusát, amelyen megválasztják az új pártelnököt is. A járási konferenciák lezárultak, azokon összesen hét elnökjelöltet neveztek meg, most bemutatjuk mindannyiukat.
Bár az Európai Unió viszonylag sok tekintetben segítette a felvidéki magyarság érdekérvényesítését az uniós csatlakozás előtt, 2004 után Szlovákiában befejeződött az EU kisebbségpolitikájának érvényesítése – vélekedett Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke Szlovákia uniós csatlakozásának kilencedik évfordulója kapcsán az MTI-nek adott interjúban.
A szlovák félnek kedvez a magyar és a szlovák kormány közötti mosolydiplomácia, Robert Fico rájött, hogy nem kell olyan agresszívnek lennie, mint régen, így is felmorzsolódik a felvidéki magyarság – véli Berényi József, a Magyar Közösségek Pártjának elnöke.
Közös állásfoglalásban kér aktív hozzáállást az Európai Uniótól (EU) a Magyar Közösség Pártja (MKP) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) a magyar állampolgárságuk miatt folytonos zaklatásnak kitett felvidéki magyarok ügyében – közölte az MTI-vel Berényi József, az MKP elnöke.
Újraválasztották a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) tisztújító kongresszusának küldöttei a párt elnöki posztjára Berényi Józsefet, az MKP eddigi első emberét múlt szombaton Kürtön.
Bár az elmúlt évek során történtek előrelépések, a Magyar Közösség Pártja (MKP) szerint tovább kell küzdeni azért, hogy a felvidéki magyar katolikus híveknek saját magyar anyanyelvű püspökük lehessen – mondta a téma kapcsán az MTI-nek adott nyilatkozatában Szigeti László, az MKP oktatási és egyházi ügyekkel foglalkozó alelnöke.
Aláírták hétfőn Pozsonyban a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil szervezet, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd képviselői azt a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumának nevezett alapelvrendszert, amely a szlovákiai magyarság legfontosabb törekvéseit összegzi.
Minden olyan tényező – akár kormányzati, akár parlamenti erő vagy civil tényező –, amely tehet a jó magyar–szlovák kapcsolatokért és a szlovákiai magyar közösség jogainak kiteljesítéséért, partner kell hogy legyen a magyar kormánynak – hangsúlyozta Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára az Új Szó napilapnak a Gombaszögi Nyári Táborban tartott előadását követően adott interjúban, amelyben kifejtette,…
Az MKP egy számlálót helyezett el a honlapján (www.mkp.sk), mely – sajnos – egy szomorú jelenségre figyelmeztet bennünket, a felvidéki magyarság lélekszámának csökkenésére.
End of content
End of content