Kartondobozokból építettek hidat Moszkvában
Nem mindennapos művészi alkotást készítettek el Moszkva egyik közparkjában. Egy francia formatervező vezetésével több önkéntes 300 kartondobozból épített egy hidat.
Nem mindennapos művészi alkotást készítettek el Moszkva egyik közparkjában. Egy francia formatervező vezetésével több önkéntes 300 kartondobozból épített egy hidat.
Adminisztratív letartóztatást rendeltek 61 ember esetében a moszkvai bíróságok, 161 embert pedig pénzbíráságra ítéltek az orosz fővárosban
Harmincezer embert evakuáltak Moszkva és környéke közintézményeiből, illetve bevásárlóközpontjaiból bombafenyegetések miatt – közölte a mentőszolgálatokra hivatkozva kedden az TASZSZ.
Az amerikai diplomácia irányítója egy sor más kérdésben is kifejtette álláspontját, így kitért például Szíriára, Iránra, a Közel-Keletre és Európára.
Kormányrendeletet írt alá Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, amelynek értelmében Oroszország csütörtöktől gazdasági ellenszankciókat léptet életbe 322 ukrán állampolgárral és 68 vállalattal szemben.
Megkezdődött Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök párizsi találkozójának előkészítése – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában.
Oroszország üdvözli, hogy Ausztria támogatja az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután szerdán Szentpéterváron Sebastian Kurz osztrák kancellárral tárgyalt.
Jogi szempontból nem korrekt azt állítani, hogy a Kreml megtagadta a kegyelmet az Oroszországban terrorizmus címén 20 évre elítélt Oleh Szencov krími ukrán rendezőtől, mert az érintett nem nyújtott be erre vonatkozó kérést – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.
Vállalnia kell a felelősséget Vaszil Hricaknak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnökének azért, hogy Arkagyij Babcsenko orosz újságíró kijevi meggyilkolásának megrendelésével vádolta meg Moszkvát – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön az orosz fővárosban.
Több mint 40 repülőjárat kését okozta a hóesés csütörtökön Moszkvában.
End of content
End of content