Kárpátalja anno: személyi igazolvány gyorsan, egyszerűen
Volt idő, amikor nem kellett sorba állni egy-egy hivatal előtt az ügyintézéskor, s nem került hónapokba és tetemes pénzösszegbe a kért okmányok beszerzése.
Volt idő, amikor nem kellett sorba állni egy-egy hivatal előtt az ügyintézéskor, s nem került hónapokba és tetemes pénzösszegbe a kért okmányok beszerzése.
A Munkácsi 4. Számú Specializált Iskola diákjai számára ingyenes városnézéseket szerveznek, melyek által a gyerekek még többet tudhatnak meg városukról. A Munkácsi Városi Tanács elmondása szerint a tanulók nagy érdeklődéssel fogadták a kezdeményezést.
Munkácson a Zrínyi Ilona és a Puskin utca sarkán álló, XX. század eleji épület tetején maga Merkúr áll, aki a római mitológiában a kereskedelmi istene volt.
Csütörtökön elkezdődtek a munkálatok a Szvaljavszka utcában a munkácsi kinológusok klubjának kezdeményezésére. Az ötletet sokan felkarolták és támogatják.
Büszkén magaslik Munkács fölé a Palánka vár, melyet őseink építettek, s mely védte a magyar területeket évszázadokon át.
Munkács folyójával, a Latorcával már nemegyszer foglalkoztunk a Kárpátalja anno rovatban. Míg korábban a békésen kanyargó folyót mutattuk be, most a Latorca másik, kevésbé barátságos oldalával ismerkedhetünk meg.
Az erről szóló határozatot pénteken fogadták el a Munkácsi Városi Tanács technogén-ökológiai biztonság és a rendkívüli helyzetek kérdéseivel foglalkozó bizottságának (TÖB RH) ülésén.
Az 1891-es esztendő óta augusztus 20-a hivatalosan is Szent István ünnepe Magyarországon.
„Talán én is rövid nap az szent békesség meglétével személy szerint Nagyságodnak udvarolhatok…” ‒ írta egykor szerelmes levelében Thököly Imre.
A munkácsi várat az első világháborút követően egészen 1938-ig laktanyaként használta a csehszlovák hatalom.
End of content
End of content