Kárpátalja anno: amikor égett a munkácsi vár
Néha elég egy szikra, egy szunnyadó parázs, s épületek, erdők válhatnak a tűz martalékává.
Néha elég egy szikra, egy szunnyadó parázs, s épületek, erdők válhatnak a tűz martalékává.
Három cseh rendszámú személygépkocsi is mozgott a múlt hét végi munkácsi összetűzések színhelyén, amelyek közül legalább az egyik bizonyíthatóan lopott volt – jelentette kedden a cseh közszolgálati rádió, a Munkácson készített videófelvételekre és fényképekre hivatkozva.
Lőfegyverrel támadtak egymásra Mihajlo Lanyo képviselő emberei és a Jobb Szektor párt tagjai az Antaresz komplexum, az egykori Vörös Sárkány (Cservonij Drakon) klub területén a Lermontov utcában – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Az európai vízi cirkusz előadásai július 9–12. között láthatóak Munkácson. A cirkuszi sátrat az Adrenalin komplexum területén állítják fel, amely a Mivan bevásárlóközpont mögött, a HID piaccal szemben található.
A Munkácsra látogató turisták többnyire az ősi várat, s annak tárlatait, illetve a Latorca partján álló kolostortemplomot keresik fel, vagy a város sétálóutcáján nézelődnek.
Június 8-án egy királyi évfordulót ünnepelhetünk: 1867-ben ezen a napon koronázták magyar királlyá I. Ferenc József osztrák császárt és feleségét, Erzsébetet.
Magyarországon és a határon túli területeken, köztük Kárpátalján is számos utca és tér őrzi a Magyar Királyság egykori kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868–1957) nevét.
A meleg beköszöntével sokaknak jól esik „egy pofa sör”. Ne gondoljuk, hogy csak korunkban népszerű ez a hűsítő nedű, Kárpátalján közel 300 éves a sörgyártás hagyománya.
A képen Markovics Antal munkácsi fotográfus lakásába nyerhetünk bepillantást.
A képeken látható növény a japáncseresznye, azaz a szakura. A legelterjedtebb nézet szerint ez a lélegzetelállítóan szép növény a Himalája-hegységből származik, s a mérsékelt égövben lévő országok nagy részében megtalálható.
End of content
End of content