Kárpátalja anno: Munkács: klezmer zenészek
A klezmer kelet-európai jiddis hangszeres tánczene.
A klezmer kelet-európai jiddis hangszeres tánczene.
Zombori Moldován Béla festő, illusztrátor Munkácson született 1885-ben.
A szolgáltató szektorban tevékenykedő kárpátaljai vállalkozók több mint fele Ungváron és Munkácson tevékenykedik.
Immáron több mint tíz évre visszatekintő hagyomány, hogy a Munkácsi Szent Márton Római Katolikus Székesegyházban évente egyszer jótékonysági koncertet szerveznek a szegények javára.
Számos színjátszó csapat érkezett Kárpátaljára az Etno-Dia-Szféra hagyományos színházi fesztiválra.
Együttműködési megállapodást kötött május 16-án Dr. Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere és Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere.
A napokban gyakorlati konferencia keretében találkoztak Munkács és Nyíregyháza vízműveinek vezetői Munkácson.
„Attól kezdve mindig együtt voltunk, úgy voltunk, mint a borsó meg a héja” – mondja Forrest Gump az azonos című filmben.
Május 1-jén hatodik alkalommal rendezték meg a Junior Strongman, azaz a fiatal, erős emberek bajnokságát.
Az utcanévtáblák rossz állapota vagy hiánya sok kellemetlenséget okoz bármely város lakosainak és vendégeinek egyaránt. Számos esetben a táblák felirata is olvashatatlan.
End of content
End of content