Kosárlabda-bajnokság Munkácson
November 9-én tartják a megyei kosárlabda-bajnokság második fordulóját a munkácsi Gyermek- és Ifjúsági Sportiskolában.
November 9-én tartják a megyei kosárlabda-bajnokság második fordulóját a munkácsi Gyermek- és Ifjúsági Sportiskolában.
Munkácsi civil szervezetek és aktivisták nyílt levélben fordultak a város polgármesteréhez, Lengyel Zoltánhoz.
Nem pontos a szobrászművész meghatározás, hiszen Matl Péter eredeti mestersége szerint keramikus, de kipróbálta magát a festészet területén is, bár napjainkban leginkább szobrászalkotásairól ismert.
November 1-jén a Munkácsi Városi Tanács határozatot fogadott el a Munkácsi Állami Egyetem kollektívájának kérelméről.
Erről értesültünk Galajda Józseftől, a beregszászi Vodokanal Kárpátvíz vállalat igazgatójától, aki részt vett a Nyírségvíz Zrt. által rendezett nemzetközi tudományos konferencián.
A Budapesti Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila vezetésével Kárpátalján tesz körutat 2013. október 19. és 23. között.
A hét végén kétnapos hivatalos látogatáson Kárpátalján járt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki október 5-én délután munkácsi cserkészekkel közösen vett részt ’48-as magyar honvédsírok rendbehozatalában és megtisztításában. Ezt követően megkoszorúzta az első világháborús mártírok emlékművét.
A magyar történelem tizenhárom aradi vértanút tart számon, pedig Haynau Aradon tizenöt magas rangú tisztet végeztetett ki a fegyverletétel után.
Október 1-jén Lengyel Zoltán polgármester vezetésével megtartották a Szent Márton-napi ünnep szervezőbizottságának első ülését. Az ünnepséget november 9–11-én rendezik meg a Béke téren.A zakarpattya.net nyomán.
Kopriva Attila festőművész 1971-ben született Kárpátalján, Munkácson.
End of content
End of content