„Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt…”
Fogalmazta meg Radnóti Miklós Töredék című versében.
Fogalmazta meg Radnóti Miklós Töredék című versében.
A munkácsi színházban ezen a héten ruszin napot méltattak az első Nemzetközi Ruszin Fesztivál alkalmából.
Forgalmi Bank Részvénytársaság Munkács (1922)
Munkács városától északkeletre, a Latorca jobb partján emelkedő Csernek-hegyen áll a középkori alapítású Szent Miklós kolostor, amely évszázadokon keresztül fontos szerepet töltött be az Északkelet-Magyarország vármegyéiben lakó rutén népesség vallási, és kulturális életében.
Munkácsy Mihály szülőháza, az egykori sóház ma már nem létezik.
A kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályában az elmúlt hétvégén az utolsó előtti fordulót rendezték.
1990. december 14-én az ENSZ közgyűlése úgy határozott, hogy október elsejét az idősek nemzetközi napjává nyilvánítja. Ezt a napot először Európában kezdték ünnepelni, majd a hagyomány átterjedt Amerikára is, a 90-es évek végére már a világ minden részén megemlékeztek róla.
Október 4-én este halálos kimenetelű autóbaleset történt Munkácson a Beregszászi úton.
Hochman Tibor visszaemlékezése: „Apai nagyszüleim Kárpátalján, Munkácson éltek.
Matl Péter kárpátaljai szobrászművész nagyméretű szobraiból nyílt kiállítás Határok nélkül címmel a szegedi Móra Ferenc Múzeumban szeptember 28-án.
End of content
End of content