Védetté nyilvánítják Munkácsy Golgotáját
Ideiglenes védettséget kap a most elindult védési eljárás során Munkácsy Mihály Golgota című festménye.
Ideiglenes védettséget kap a most elindult védési eljárás során Munkácsy Mihály Golgota című festménye.
Az egyik legismertebb magyar festő asztaloslegényként indult, és lett belőle világhírű művész.
Mintegy száz, Magyarországról érkezett festmény mutatkozik be Sanghajban a Munkácsy és kora – Magyar művészet a 19-20. század fordulóján című kiállításon, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitott meg hétfőn a kínai nagyvárosban.
Nehéz Attila csütörtökön jelentette be, hogy a képek nem maradhatnak együtt, a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába a Hamilton-galériába, és mivel a képet a következő napokban elő kell készíteni a tengerentúli szállításra, vasárnapig volt együttlátható a trilógia Debrecenben.
MUNKÁCSY MIHÁLY (Munkács, 1844. február 20.–Endenich [Németország], 1900. május 1.): festőművész.
Február 20-án közép-európai idő szerint 15 órakor kezdődik az évente megrendezésre kerülő Fiatalok munkássága című kiállítás megnyitója a Munkácsi Városi Képgalériában, ahol tíz művész 45 alkotását tekinthetik meg a látogatók.
Munkácsy Mihály születésének 150. évfordulója alkalmából az UNESCO az 1994-es esztendőt Munkácsy-évnek nyilvánította.
Nem sokkal a festő halála után, 1902-ben fogalmazódott meg Tulcsik Ferenc tollából először az eszme, hogy Munkácsy Mihálynak szobrot kell állítani Munkácson, méghozzá az új postaépület előtti szép téren.
Ősbemutatót tart a Magyar Nemzeti Balett szombaton este a Magyar Állami Operaházban. Az Aranyecset címmel Munkácsy Mihály élettörténetét feldolgozó, egész estés, cselekményes táncjáték koreográfiáját Pártay Lilla készítette.
A helyére emelték Munkácsy Mihály Honfoglalás című képét az Országház Munkácsy-teremében 2013. július 27-én.
End of content
End of content