Gyászol a Bátyúi kistérség
2025. december 1-jén elesett Mihajlo Derda.
2025. december 1-jén elesett Mihajlo Derda.
Nagybakosi katona vesztette életét a fronton.
Jurij Szavko 1985. április 30-án született.
A projektre közel 18 millió hrivnyát különítenek el állami költségvetésből.
Tűz ütött ki a beregszászi járási Nagybakosban, a falu éttermében.
Lopás miatt feljelentést tett július 23-án egy nagybakosi lakos – közölte július 24-én a PMG hírügynökség. A férfi állítása szerint háza műhelyéből elloptak egy motokultivátort.
Tűzesethez kaptak riasztást a hatóságok Nagybakosba július 19-én délelőtt – írta a PMG hírügynökség.
Kárpátalja egyetlen Szent Lászlóról nevezett templomában tartottak búcsút június 27-én. Az ünnepre szép számmal érkeztek hívek, hogy együtt emlékezzenek meg a lovagkirályról, és hálát adjanak példaértékű hitéért, mennyei közbenjárásáért. Az egybegyűlteket Jaczkó József a község római katolikus lelkésze köszöntötte. Szentbeszédében hangsúlyozta azt, hogy az embereknek mindig is szüksége volt olyan szentéletű egyénekre, akik elől járnak,…
End of content
End of content