Nagybereg

  • Természetvédelmi és természetismereti tábor Nagyberegen

    A Beregi-hegyek lágyan hullámzó magaslatai között fekvő Nagyberegen július 9-én megnyitotta kapuit a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) XIII. Természetvédelmi és Természetismereti Tábora, hogy közelebb vigye a természethez a táborozó gyermekeket, megismertesse őket az élővilág szépségeivel, érdekességeivel, s ráébressze a felnövekvő nemzedék tagjait a környezetvédelem fontosságára.

  • Utcai evangelizáció Nagyberegen

    Utcai evangelizációt tartott a Nagyberegi Református Gyülekezetjúlius 7-én. Az eseményen a résztvevők a megszokottól eltérő módon nem Isten házában, hanem Isten háza mellett hallhatták az igét, közelebb hozva azt az emberekhez, a templomba, közösségbe nem járó falubeliekhez. Az alkalom célja, hogy a szeretet, az evangélium hangja felcsendüljön nyilvános téren, az utcán, remélve, hogy minél több…

  • Biblia- és honismeret egy helyen

    Ha nyár, akkor táborozás. Nincs ez másként a nagyberegiek háza táján sem, ahol az elmúlt héten közel hatvan gyermek foglalta el a líceum főépületét és kollégiumát.

  • XII. Beregi Magyar Költészeti Napok

    A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) immár több mint két évtizede minden évben szavalóversennyel méltatja a magyar költészet napját. A rendezvénynek két helyszín felváltva ad otthont: páros években a Bátyúi Középiskolában a kárpátaljai magyar középiskolák és gimnáziumok, páratlan években pedig a Nagyberegi Középiskolában az általános iskolák legjobb szavalói lépnek a zsűri elé. Idén április 11-én Nagyberegen…

  • A magyar folklórkincs üzenete

    A Természetvédelmi és Természetismereti Tábor, illetve a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor után újra gyerekzsivajtól hangos a Nagyberegi Református Líceum, hisz július 16-án megnyitotta kapuit a népzenei és néptánctábor.

End of content

End of content