Igazi húsvét költözött a Nagyberegi tájházba
Az év egyik legnagyobb egyházi ünnepének közeledtével nagyszabású húsvétváró ünnepséget rendeztek a Nagyberegi tájházban.
Az év egyik legnagyobb egyházi ünnepének közeledtével nagyszabású húsvétváró ünnepséget rendeztek a Nagyberegi tájházban.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének tanára, Kész Barnabás a negyedik évfolyamos történelem szakos hallgatók számára 2014. április 10-én kirándulást szervezett a Nagyberegi tájházba.
A Rákóczi Szövetség Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskolai Alapszervezetének szervezésében a mezővári középiskola 25 tanulója látogathatott el a Nagyberegi tájházba, ahol ingyenes kézműves foglalkozásokon vehettek részt a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet jóvoltából.
Az elmúlt hétvége ismét kézművességgel telt a Nagyberegi tájházban.
A Nagyberegi tájházban élő történelemórával egybekötött bemutatót és kézműves foglalkozást tartottak a hétvégén.
Szövéssel és csomózással telt az idei első kézműves foglalkozás a Nagyberegi tájházban.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által működtetett nagyberegi tájház 2013 elején kezdte meg működését.
A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott egyházi ünnep, amelyen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.
End of content
End of content