Kárpátalja anno: Nagydobrony: fűzfasíp
A fűzfasíp Európa-szerte ismert népi hangadó játékszer.
A fűzfasíp Európa-szerte ismert népi hangadó játékszer.
A kukoricahegedű kukorica- vagy cirokszárból (ritkán nádból) készült, húros hangszert utánzó gyermekjátékszer.
Magyarországon született, Angliába készült, végül Kárpátalján telepedett le nyolc évvel ezelőtt Katona Viktória református lelkésznő.
A szavak tanúsága szerint már a honfoglalás előtt lehetett őseinknek valamiféle vászonneműje, hiszen a kender, csepű, orsó, tiló elnevezése bolgár-török eredetű, és ha ehhez a finnugor korig követhető fon, sző igénket is hozzávesszük, akkor aligha lehet kétséges, hogy ez a házi foglalkozás, legalábbis egy részében, legősibb műveltségi rétegünkhöz tartozik.
Zubánics László – Vargáné Katona Mária: Boszorkányok pedig nincsenek?! – A kárpátaljai néphit és történelmi valóság találkozása. Ungvár: Intermix Kiadó, 2007. 88 old.
2012. november 30-án ünnepélyes keretek között megalakult a Nagydobronyi Saint Hubertus Vadásztársaság.
A hagyományoknak megfelelően az idén is advent első vasárnapját közvetlenül megelőzően tartotta évzáró közgyűlését a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesülete. Az eseménynek – ugyancsak hagyományosan – a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánius Gyermekotthon adott helyet.
Mint már arról honlapunkon is beszámoltunk, 2012 áprilisában Nagydobrony főterén – mondhatni, hogy a térségben egyedülálló módon – egy munkásembernek, a paprikafűző asszonynak, állítottak szobrot. Ezt követően most ősszel, október 19-én a tér fákkal való beültetésére került sor a községben.
Ungváron, majd az ungvári járási Nagydobronyban és Szalókán is nagy sikert aratott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata, A Tekéntetes úr című darabbal. A rövid, de tanulságos székely népmesét Gyevi-Bíró Eszter budapesti rendező-színészpedagógus alkalmazta és állította színpadra, sok zenével, tánccal, rengeteg tréfával varázsolva az egyszerű történetből nagyszerű szórakozást nyújtó előadást.
Nyolcvannyolc elavult régi ablakot és tizenhat ajtót, közöttük három nagyméretű bejárati ajtót cseréltek ki a nagydobronyi óvoda épületén, több mint 300 ezer hrivnya értékben. A nyílászárók cseréje teljes egészében a magyar állam támogatásának köszönhetően valósult meg, az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretében.
End of content
End of content