Történelmi hét a Perényi Zsigmond középiskolában
A Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskolában a hagyományokhoz híven idén is megszervezték a történelem hetét.
A Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskolában a hagyományokhoz híven idén is megszervezték a történelem hetét.
A Nagyszőlősi Technológiai College diákjai télbúcsúztató és tavaszköszöntő pravoszláv farsangi ünnepséget rendeztek. Még a bűbájos Farsangasszonyság is megérkezett a tiszteletére rendezett ünnepélyre, és palacsintát, túrót, vajat, kalácsot, derelyét hozott magával.
A hangszert 1980-ban hozták Németországból.
A független Csorna Hora (Fekete Hegy) újságnak sikerült pontosítania néhány részletet, amely a Nagyszőlősi járás egykoron egyik legnagyobb és legsikeresebb állami vállalata, a Vinohragyivszkij állami gazdaság privatizációs folyamatával kapcsolatos.
Karácsony után újabb ünnepi eseményre került sor Nagyszőlősön. December 27-én szoboregyüttest avattak a nagyszőlősi ferences kolostor területén.
A fenti címmel érdekes, tudományos és vallási szempontból egyaránt színvonalas előadásnak adott otthont december 15-én a nagyszőlősi Háló Közösségi Központ. A Szent Koronánkról szóló előadást Szeibert András, a Katolikus Közösségek Hálózatának (Háló) társelnöke tartotta.
75 éve József Attila hosszú útra indult a balatonszárszói vasútállomásról.
A Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesület szervezésében irodalmi estre került sor november 18-án, vasárnap Nagyszőlősön a Háló Közösségi Központjában, melynek előadója Kacsur András, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze volt, aki kedvenc istenes verseiből hozott egy csokorra valót a közönség számára.
Riskó Marianna: Ferencesek Nagyszőlősön. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 2006.
Ahogy arról korábban honlapunkon már beszámoltunk, a napokban Kárpátalja-szerte Radnóti-estekre került sor.
End of content
End of content