Zelenszkij: biztonsági garanciákért cserébe Ukrajna lemond a NATO-csatlakozásról
Moszkva szerint Ukrajnának semleges országnak kell maradnia.
Moszkva szerint Ukrajnának semleges országnak kell maradnia.
Az amerikai elnök értékelte az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját .
Hangoztatta, hogy a szövetségeseknek tudniuk kell, hogy Ukrajna mit hozhat magával a NATO-ba.
Ugyanakkor a szövetséghez való csatlakozás változatlanul stratégiai célja – jelentette ki az ukrán külügyminiszter.
Nem fogadunk el semmilyen alternatívát vagy helyettesítőt – hangsúlyozta a tárca.
A NATO washingtoni csúcstalálkozója csütörtökön folytatódik.
Nem az a kérdés, hogy tag lesz-e, hanem az, hogy mikor” – fogalmazott a politikus.
Kijevbe látogatott csütörtökön David Cameron brit külügyminiszter.
„Eljött az idő, hogy megtegyük a következő lépést, és meghívjuk Ukrajnát a NATO-ba.”
Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnától elvárt reformok részét képezi demokráciájának megerősítése.
End of content
End of content