Uniós állam- illetve kormányfők az európai biztonságról egyeztetnek Párizsban
Célja, hogy megpróbáljanak egységesen fellépni az Ukrajnával kapcsolatos amerikai kezdeményezésekkel szemben.
Célja, hogy megpróbáljanak egységesen fellépni az Ukrajnával kapcsolatos amerikai kezdeményezésekkel szemben.
Senki nem számol azzal, hogy Ukrajna azonnal a NATO tagja lehet.
Zelenszkijjel és Szirszkijjel találkozott.
Bízik abban, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök is segíti majd a törekvést.
Mark Rutte szerint fokozni kell a védelmi beruházásokat, a katonai erők felkészültségét.
Az elnök szerint az országában dúló háború egyik oka az, hogy Ukrajna nem tagja a NATO-nak.
„Montenegró nem a legnagyobb nyugat-balkáni ország, de a stabilitása nagyon fontos.”
Több NATO-tagállam vezetőjével egyeztet majd Brüsszelben.
Felszólította a NATO-tagokat, hogy fokozzák védelmi termelésüket és növeljék védelmi kiadásaikat.
Közölte Boris Pistorius német védelmi miniszter.
End of content
End of content