A NATO támogatásáról biztosította Ukrajnát
Ukrajna mindig a NATO mellett állt, és a jelenlegi nehéz időszakban a NATO is kiáll Ukrajna mellett – mondta csütörtök este a szövetség főtitkára.
Ukrajna mindig a NATO mellett állt, és a jelenlegi nehéz időszakban a NATO is kiáll Ukrajna mellett – mondta csütörtök este a szövetség főtitkára.
A NATO és Ukrajna közötti fokozottabb együttműködés mellett állt ki csütörtökön a katonai szövetség Walesben zajló tanácskozásán a német kancellár, de újfent elutasította, hogy a kelet-európai ország csatlakozzon a NATO-hoz.
Oroszország semmisítse meg a Krím önhatalmú elcsatolását, hagyjon fel a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával, az Ukrajna területén végrehajtott mindenfajta egyoldalú katonai akció vagy felforgató cselekmény a nemzetközi jog kirívó megsértésének tekintendő – áll a NATO-Ukrajna Bizottság csütörtökön Newportban elfogadott közös nyilatkozatában.
Petro Porosenko ukrán elnök annak a reményének adott hangot, hogy tűzszüneti megállapodás születik az Ukrajna, Oroszország és az EBESZ képviselőiből álló kontaktcsoport pénteki minszki ülésén, és a tűzszünet akár már aznap életbe is léphet Kelet-Ukrajnában a kormányerők és az oroszpárti szakadárok között.
A NATO a walesi Newportban ma kétnapos csúcstalálkozót kezd, amelynek a kiemelt témája az ukrán-orosz konfliktus.
Kijev különleges partneri státust akar a NATO-tól, amelyet már az észak-atlanti szövetség e heti walesi csúcstalálkozóján meg szeretne kapni – jelentette be Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a kormány szerdai kijevi ülésén.
Vlagyimir Putyin orosz államfő egy tévéinterjúban felszólította Ukrajna kormányát, hogy kezdjen tárgyalásokat a megszállt területek önállósításának kérdéséről.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök bejelentette, hogy Ukrajna nem kíván tovább semleges maradni, és nem zárja ki az Oroszország elleni szankciók bevezetését.
A NATO szerint Oroszország fő célja a konfliktushelyzet elnyújtása. Szakembereiknek műholdak segítségével sikerült rögzíteniük az orosz haderők mozgását Ukrajna területén.
Elterelő hadművelet lehet az oroszok által Kelet-Ukrajnába küldött segélykonvoj, amellyel Moszkva az orosz csapatok ukrajnai jelenlétéről akarja elterelni a figyelmet – figyelmeztetett Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Financial Times európai kiadásának adott nyilatkozatában.
End of content
End of content