Elhagyta Oroszországot Navalnij egyik volt munkatársa
Szobol a hírt nem erősítette meg, és politikai szövetségesei sem kívántak nyilatkozni az ügyben.
Szobol a hírt nem erősítette meg, és politikai szövetségesei sem kívántak nyilatkozni az ügyben.
Vera Akimova bírónőnek a megsértése címén indult ellene eljárás.
Alekszandr Murahovszkij, az omszki első mentőkórház főorvosa egy erdei vadásztáborból indult el pénteken terepjáróval, és azóta senki sem látta.
Borrell kiemelte: az EU Navalnij börtönbüntetését politikai indíttatásúnak és az emberi jogok nemzetközi egyezményével ellentétesnek tartja.
A harmadik hete éhségsztrájkoló Alekszej Navalnij egészségi állapota rohamosan romlik.
A részvevők azt követelték, hogy engedjenek be orvost Navalnijhoz,
Julija Navalnaja csütörtökön az Instagramon arra panaszkodott, hogy férjének hátfájdalmai vannak, és a hatóságok nem engedik, hogy olyan orvosok gyógyítsák, akikben megbízik.
A jogi képviselőjének nem mondták el, hogy hova szállították.
Zaharova arra reagált, hogy a Bloomberg hírügynökség európai forrásokra hivatkozó jelentése szerint az EU-ban újabb gazdasági büntetőintézkedések bevezetését vették fontolóra Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyével összefüggésben.
Egy második világháborús veteránt sértő rágalmazás címén állították pénteken ismét bíróság elé Moszkvában Navalnijt.
End of content
End of content