Mérséklődött a népességfogyás üteme
Mérséklődött a népességfogyás üteme 2014 első öt hónapjában, miután többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Mérséklődött a népességfogyás üteme 2014 első öt hónapjában, miután többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Egy japán kormánybizottság optimista becslései szerint a megfelelő intézkedések meghozatala esetén ötven éven belül 100 millió körül stabilizálódhatna az ország jelenleg 127 milliós, de rohamosan fogyó népessége.
Székelyföldi viszonylatban megállapíthatjuk, hogy enyhe növekedés figyelhető meg az élve születések számát illetően.
Megkongathatjuk a vészharangot! Ha így folytatódik hazánkban a népesség fogyása, ötszáz év múlva eltűnik Magyarország a föld színéről. Ukrajnára már 160 év múlva ez a sors vár. Ausztria lakóinak száma viszont 2313-ra 17,9 millióra nő.
Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke szerint a térséget érintő demográfiai problémákról, a magyar nemzetiségűek számának csökkenéséről nemcsak formálisan kell beszélni, hanem konkrét intézkedésekkel kell kimutatni, hogy a társadalom megbecsüli a többgyermekes családokat.
Tovább csökken Ukrajna népessége: egy év alatt 97,4 ezer állampolgárral lett kevesebb az országban.
Az év első öt hónapjában csaknem 20 ezer fővel csökkent a lakosság lélekszáma. Ez mintegy ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál.
A 2013. május 1-ji adatok szerint Ukrajna lakossága 45, 495 millió fő.
A magyarság részaránya 6,5 százalék, alig kisebb, mint a tíz éve regisztrált 6,6 százalék. A magyarok száma: 1 227 600. Abszolút értékben a romániai magyarok száma egy évtized alatt több mint kétszázezerrel csökkent.
A Föld népessége másfélszeresére nő szűk egy évszázadon belül. Nigéria lélekszáma például úgy megugrik, mintha egész Európa odaköltözne.
End of content
End of content