Díjat vettek át Kárpátalja kiemelkedő pedagógusai
Első alkalommal adták át december 7-én a Magyar Kultúráért Kárpátalján pénzalap pénzügyi díjait.
Első alkalommal adták át december 7-én a Magyar Kultúráért Kárpátalján pénzalap pénzügyi díjait.
A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) a „Magyar Kultúráért Kárpátalján Alap” éves kamatából pályázatot hirdet a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban működő néptánccsoportok támogatására.
A magyar népzene-, népdal- és néptánckincs „szétosztogatásában” elévülhetetlen érdemeket szerző tiszapéterfalvai Kokas Banda az elmúlt hétvégén három ugocsai helyszínen is fellépett: Tiszakeresztúrban önálló esten, Fancsikán a Szent Katalin Római Katolikus Egyházi Óvoda tízéves jubileumi ünnepségén, valamint Királyházán a helyi KMKSZ-alapszervezet által rendezett szüreti bálon.
Harmadszor szervezte meg Ignácz Mária, a Téglási Kultúrház igazgatója a Téglási Hagyományőrző Népdal- és Népzenei Fesztivált, amely évől évre több fellépő együttest vonz az ungvári járási faluba.
„A Kárpát-medence népeinek tánchagyománya, s ezen belül a magyar táncok nagyon sokszínűek. E hagyaték megmentésére, őrzésére, felélesztésére nagy felelősséggel kell felkészülnünk”-mondta Tímár Sándor.
Immáron második alkalommal rendezték meg a KurucFeszt elnevezésű fesztivált július 14-én Tiszapéterfalván.
Viski Népzenei és Néptánc Tábort rendezetek – immár negyedik alkalommal – június 26-30. között a Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség, a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Visk Jótékonysági Alapítvány támogatásával.
Nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse a magyar néptánc. Az idők folyamán változott és alakult, de ősiségéből és jelentőségéből mit sem veszített. A magyar lélek ugyanúgy ott van benne.
Több mint fél éve működik az a táncházsorozat, melyet a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közösen indított.
A nagy érdeklődésre való tekintettel egy héttel tovább, május 19-én éjfélig lehet nevezni a Fölszállott a páva című népzenei, néptáncos tehetségkutató versenyre – tájékozatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t pénteken.
End of content
End of content