A nap verse: S. Benedek András: Híg november…
Híg november, dér-didergő erdők,Két melled közt tort ülnek a felhők;
Híg november, dér-didergő erdők,Két melled közt tort ülnek a felhők;
A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál („novem” = kilenc).
Mindenszentek, a göcsejiek ajkán mincién napja. Katolikus tanítás a szentek egyessége.
Szent János elbeszélése szerint András egyike annak a két tanítványnak, akik először követték Jézust.
A régi római naptár kilencedik hónapja november, ebből származik a hónap neve.
A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal azt ajánlja a megyei vállalatok, intézmények és szervezetek vezetőinek, hogy a – törvény által biztosított feltételek szerint – a november elsejei munkanapot nyilvánítsák szabadnappá, s helyette szombaton, azaz 2012. november 3-án dolgozzanak.
End of content
End of content