Irtják a kaukázusi medvetalpat Ungváron
Elkezdték a veszélyes kaukázusi medvetalp irtását az Ung partján – közölte a mukachevo.net hírportál július 30-án.
Elkezdték a veszélyes kaukázusi medvetalp irtását az Ung partján – közölte a mukachevo.net hírportál július 30-án.
A diót többféleképpen használjuk, mégis keveset tudnak kedvező étrendi hatásáról és gyógyhatásáról, hiszen jó a torokgyulladásra, pálinkának sem utolsó de hajat is fest.
A növények kár több száz évig is élnek, míg az állatvilágban ez igen ritka.
Az ungvári Várhegy déli lábainál kanyarog az egykor Sör, ma Ivan Olbracht utcának nevezett keskeny út. A XVII. és a XVIII. század folyamán 30 borospincét vájtak itt a hegyoldalba, melyek egymás után sorakozó ajtai ma is őrzik a hajdani szőlészek emlékét. Ugyanitt áll az 1882-ben született és 1952-ben elhunyt cseh író, Ivan Olbracht egykori pompás…
Egy új kutatás szerint a növényvilágban is megfigyelhető, hogy a palánták gyarapodására jótékony hatással vannak a közvetlen környezetből érkező biztató, barátságos szavak.
Az aprócska zöldborsó levéltetű egyike annak a kevés állatnak, amelyek a növényekhez hasonlóan képesek a napfényt energiává alakítani – számoltak be róla francia kutatók a Scientific Reports című tudományos folyóiratban.
Pénteken első alkalommal szervezik meg a csodálatos növényvilág napját.
End of content
End of content