USA, Brazília: újabb próbálkozások Isten nevének kiiktatására
Ateisták levélben kérik Obama elnököt, hogy a januári elnöki eskünél ne említse Isten nevét és ne használjon Bibliát. A brazil ateistákat a bankjegyen található felirat zavarja.
Ateisták levélben kérik Obama elnököt, hogy a januári elnöki eskünél ne említse Isten nevét és ne használjon Bibliát. A brazil ateistákat a bankjegyen található felirat zavarja.
Barack Obama nyerte a keddi amerikai elnökválasztást, így újabb négy évre a Fehér Ház lakója marad.
Holtversenyben áll egymással az országos támogatottság tekintetében a két amerikai elnökjelölt – derült ki több, vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Az Egyesült Államok legmagasabb katonai kitüntetését, a Becsület Érdemérmet (Medal of Honor) adományozta szerdán Barack Obama elnök Leslie H. Sabónak, aki 1970. május 10-én az amerikai hadsereg szakaszvezetőjeként a bajtársai életét mentve feláldozta magát egy kambodzsai összecsapásban.
Két kis erejű robbanás történt Bogotában, miután Barack Obama megérkezett az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) csúcsértekezletére.
End of content
End of content