oktatás

  • Kárpátalján 150 évig biztosítva volt az anyanyelvű oktatás joga

    Nyomtatásban is megjelent Az anyanyelvi oktatás joga. Közép-európai hagyományok és Kárpátalja példája című kiadvány, melyet február 5-én mutatott be Kijevben, az Ukrinform sajtóközpontjában Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, valamint a két szerző, Csernicskó István, a nyelvtudományok doktora és Tóth Mihály, a jogtudományok kandidátusa.

  • Jogunk van-e az anyanyelvi oktatáshoz?

    A napokban jelent meg a REGIO: Kisebbség–Kultúra–Politika–Társadalom című folyóirat 2018. évi harmadik száma. Az aktuális számban – számos egyéb tanulmány mellett (lásd a tartalomjegyzéket) három tanulmány érint egy olyan kérdést, amely az utóbbi hónapokban a figyelem középpontjában van Kárpátalján. Ez a kérdés pedig az anyanyelvi oktatás jogának problémaköre.

  • A MON ellenőrzi a nemzetiségi iskolák ukrán szaktantermeinek felszerelésére szánt pénz hasznosítását

    Az Oktatási és Tudományos Minisztérium (MON) nyomon fogja követni, miként hasznosították helyben a az ukrán nyelv szaktantermek felszerelésére szánt forrásokat a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolákban, valóban arra lettek-e a fordítva, amire a tanárnak az oktatás minőségének javításához szüksége van – idézte a Ukrinform november 6-án a MON sajtószolgálata nyomán Pavlo Hobzej miniszterhelyettest, aki az…

  • Az anyanyelvi oktatás joga nálunk és más nemzeteknél

    Két új, az anyanyelvi oktatás jogát érintő kiadvány jelent meg a napokban Kárpátalján. A két kis kötet az anyanyelvi oktatás kérdését szabályozó jogszabályokból a témára vonatkozó részleteket közli azoknak az államoknak a gyakorlatából, amelyekhez a mai Kárpátalja tartozott 1867-től Ukrajna függetlenné válásáig (1991-ig), majd a szuverén Ukrajnából idézi a témába vágó törvényeket, két korszakra bontva…

  • Több romániai magyar és német oktatási intézményben japán sztrájkkal kezdik a tanévet

    Úgynevezett japán sztrájkkal, azaz karszalagos tiltakozással kezdik hétfőn a tanévet több romániai magyar és német oktatási intézményben amiatt, hogy a román kormány tíz nappal a tanévkezdés előtt rendelettel módosította a tanügyi törvényt, és előírta, hogy a kisebbségi oktatás elemi osztályaiban a tanítók helyett szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet. 

  • A kárpátaljai magyar nyelvű oktatás története

    A második világháború után a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján már 1945-ben elkezdődött a magyar tannyelvű iskolai oktatás, amely a legfontosabb szerepet játszotta abban, hogy a kárpátaljai magyarság a megpróbáltatások ellenére erős nemzeti közösségként élte túl a szovjet birodalmat.

  • Az oktatásban mindennek a gyerekért kell történnie

    Pénteken, szeptember elsején kezdődik az új 2017–2018-as tanév. A megye 665 iskolájában több mint 160 ezer tanuló, közülük 17,5 ezer elsős számára szólal meg a csengő. Az ezzel kapcsolatos dolgokról és arról, hogy milyen változások várnak gyerekekre, pedagógusokra és szülőkre egyaránt, Hanna Szopkova, a megyei oktatási és tudományos főosztály igazgatója tartott sajtótájékoztatót.

End of content

End of content