Az EU elfogadta az Oroszországot sújtó célzott szankciókat
„Az EU készen áll arra, hogy szükség esetén gyorsan, szélesebb körű politikai és gazdasági szankciókat fogadjon el” – fogalmaztak.
„Az EU készen áll arra, hogy szükség esetén gyorsan, szélesebb körű politikai és gazdasági szankciókat fogadjon el” – fogalmaztak.
Stoltenberg hangsúlyozta: „ennek a válságnak nagy a tétje, a konfliktus valós”.
A megkérdezettek 16 százaléka nem támogatja a döntést, 11 százalékuk pedig nem tudja eldönteni, hogy mit gondoljon róla.
„Oroszország agresszív fellépései sértik a nemzetközi jogot, Ukrajna területi egységét és önállóságát” – fogalmazott.
Jourová szerint Putyinnak a lista első helyén kellett volna szerepelnie.
Putyin szerint az orosz fegyveres erők megbízhatóan szavatolják a nemzetbiztonságot.
Az amerikai elnök ismertette az Oroszország ellen elfogadott első szankciócsomagot.
Blinken szerint Oroszország egyértelműen kinyilvánította, hogy teljesen elutasítja a diplomáciát.
A főtitkár szerint Moszkva „elferdítette a békefenntartás fogalmát.”
Biden azt is közölte, hogy szankciókat vezetnek be az orosz szuverén államadóssággal szemben is.
End of content
End of content