Szijjártó: létrejön a magyar-orosz vasúti vegyesvállalat
Célja, hogy évente ezer Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül.
Célja, hogy évente ezer Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül.
Peszkov elmondta, hogy a Kreml nem igazította munkarendjét a szerdai támadásról szóló hírekhez.
A miniszterek aggodalmukat fejezték ki a „rendkívüli léptékű és indokolatlan” orosz csapatösszevonás miatt.
Befejeződött a hadgyakorlat?
A hírt Antony Blinken amerikai külügyminiszter közölte.
Johnson és Biden tájékoztatta egymást a világ más országainak vezetőivel tartott legutóbbi megbeszéléseiről.
Megjegyezte, hogy Oroszország felől a fenyegetés most is folyamatosan megvan, és tart mindaddig, „amíg behatolnak a területünkre”.
Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Kanada külügyminiszterével, Melanie Joly-val a kelet-európai feszült helyzetről.
Korábban Marija Zaharova külügyi szóvivő azt közölte, hogy Stoltenberg és Borrell nem is szerepelt a Lavrov kérését tartalmazó levél 37 címzettje között.
Olaf Scholz német kancellár hétfőn Kijevben tett látogatást.
End of content
End of content