Kevesebb orosz gáz megy át Ukrajnán Európába
Csökkent az orosz gáz tranzitja Ukrajnán át Európába az idei első három hónapban éves szinten az európai kereslet visszaesésére, valamint annak a hatására, hogy Oroszország új tranzitvonalat nyitott.
Csökkent az orosz gáz tranzitja Ukrajnán át Európába az idei első három hónapban éves szinten az európai kereslet visszaesésére, valamint annak a hatására, hogy Oroszország új tranzitvonalat nyitott.
Ukrajna nem virtuálisan, hanem fizikailag, azaz valódi csővezetékeken keresztül kapja Európából a földgázt – jelentette ki Jurij Bojko energetikáért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes a hétvégén újságíróknak nyilatkozva.
Ukrajna folytatja az An-70-es fejlesztését Oroszország nélkül is, közölte az ukrán miniszterelnök, Mikola Azarov pénteken, holott egy nappal korábban, a Rio de Janeiroban megrendezett LAAD nemzetközi haditechnikai kiállításon Dmitro Kiva, az Antonov cég vezérigazgatója bejelentette, hogy fel kell függeszteniük az An-70-essel végzett teszteket a legfőbb partner, az Orosz Védelmi Minisztérium programból való kilépése miatt.
Tilos lesz az orosz parlamenti képviselőknek és állami tisztségviselőknek külföldi bankszámlákon tartani a pénzüket – erről döntött a duma pénteken.
A Shell és az ukrán SZPK-Geoszervisz nevű vállalat szakértői szerint legalább 2-3 évig eltartanak a próbafúrások, és csak utána derül ki, mennyi palagázkészlet rejtőzik Ukrajnában a föld alatt – írta csütörtöki számában a Kommerszant-Ukrajina című napilap.
Volodimir Putyin orosz elnök tavaly bejelentette, hogy 2015-től a külföldiek csak útlevéllel léphetik át Oroszország határát.
Az orosz államfőnek szerény a vagyona: egyebek között két moszkvai lakása és három orosz gyártmányú gépkocsija van – ez derült ki a Kreml honlapján pénteken közzétett jövedelem- és vagyonbevallásból.
Az egyik orosz ipari város egy része folyamatosan süllyed, az utakon megjelenő hatalmas gödrök elnyelik az autókat.
Az ismert ukrán jogvédő szervezet, a FEMEN aktivistái Hannoverben tüntettek Vlagyimir Putyin látogatása ellen.
Egy friss felmérés szerint az orosz dolgozóknak van a legtöbb szabadnapjuk – írja a press.hotels.com.
End of content
End of content