Kurszk megyében esett el egy bányfalui katona
Édesanyja és nővére gyászolja.
Édesanyja és nővére gyászolja.
„A legfontosabb az óvatosság, emellett köteleztem el magam, és mindig is ezt tettem.”
Az ukrán főügyészség háborús bűntettekkel foglalkozó osztályának helyettes vezetője szerint.
Az orosz gárda csapatainak csaknem 35 ezer fős harccsoportját telepítették Ukrajna ideiglenesen megszállt területeire.
Peter Stano szerint Putyin mindent elkövet, hogy tovább terrorizálja az ukrán lakosságot.
A csapás a kelet-ukrajnai Dnyipro városát érte.
Köztük hét rendőr és egy orvos.
Berlin már júniusban bejelentette, hogy több ezer drónt szállít Ukrajnának, de nem tért ki a műszaki jellemzőikre.
Oroszország most „világosan látja, hogy Ukrajna erős, határozott támogatást kap” – mondta.
Az észak-koreai katonák küldése az ukrajnai háborúba a konfliktus további elmérgesedésének jelentős veszélyét hordozza magába.
End of content
End of content