Ötezerrel több hallgatót vesznek fel teljes állami ösztöndíjjal
Ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben – jelentette be Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben – jelentette be Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Újabb ösztöndíjas hallgatók fogadásával folytatódik ősszel az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a magyar kormány közös programja – jelentette be Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a programban részt vevő hallgatók diplomaszerzése alkalmából szervezett konferencián.
Szülőföldi jogász ösztöndíjprogramról írt alá megállapodást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Budapesti Ügyvédi Kamara, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A program dr. Szász Pál nevét viseli, s keretében évente 25 határon túli, szülőföldjén tanuló, magát magyarnak valló jogászhallgató részesül ösztöndíjban, amelynek összege havonta 50 ezer forint. A pályáztatást a Bethlen Gábor Alapkezelő végzi,…
A Szász Pál egykori erdélyi országgyűlési képviselő nevét viselő programról szóló megállapodást szerdán írták alá Budapesten.
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdetett tanulmányi támogatásra a 2011/2012-es tanévben szülőföldi felsőoktatási magiszteri/specialista képzésben részt vevő ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
End of content
End of content