pályázat

  • Könyvtár, ami összeköti a Kárpát-medencét

    Ötödik alkalommal írták ki idén a „Könyvtár, ami összeköt” – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése című programot, melyet azzal a céllal hirdettek meg, hogy támogassák a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzését, tapasztalatcseréjét és szakmai együttműködését. Az Országgyűlés elnöke, Kövér László által kiírt pályázatra Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna könyvtárosai jelentkezhettek.

  • Eljöhetnél hozzám – alkotáspályázat

    Egy amerikai mesekönyv címét vettük kölcsön, hogy a tavaszi folyóiratban a vendégségről és a befogadásról szólhassunk. A vendégjogtól az agapén át az idegengyűlöletig sokféle megközelítés elképzelhető.

  • Novella 2015

    Bárki jelentkezhet, de egy szerző egy jeligével (ugyanis a pályázat jeligés), legfeljebb két írással vehet részt a versenyben. Olyan írásokkal, amelyek sem elektronikus, sem nyomtatott formában nem jelentek még meg.

  • Néptánccsoportok támogatása

    A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) a „Magyar Kultúráért Kárpátalján Alap” éves kamatából pályázatot hirdet a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban működő néptánccsoportok támogatására. A pályázaton intézmény és magánszemély egyaránt részt vehet.

  • Ezüstgerely 2016 – sport a magyar kortársművészetben

    Az Ezüstgerely örökös vándordíj elnyerésére kiírt pályázat több mint fél évszázada ösztönzi mindazokat a tehetséges művészeket, akiknek szemléletmódjától, alkotó fantáziájától nem idegen a sport világa. Márpedig a tapasztalat – majd két emberöltő távlatában – azt mutatja, hogy mind több tehetséges művész érez késztetést a megmérettetésre ebben a kétszeresen is nemes vetélkedésben.

  • Igazgyöngy

    Az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Pálffy Dénes Népfőiskolai Társaság közös felhívása.

End of content

End of content