pályázat

  • Külhoni magyarok tanulmányi versenyének támogatása

    Pályázati kiírás az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézet közreműködésével nyílt pályázatot hirdet 28468-1/2014/KULHON a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon 2014-ben, illetve a 2014/2015-ös tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal:

  • Versíró pályázat

    A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre és a Toll és Ecset Alapítvány Versíró pályázatot hirdet az I. világháború centenáriumi megemlékezéseihez kapcsolódva. A pályázat témája ezért a háború, béke, a száz évvel ezelőtti élet a hátországban, a katonák élete a fronton stb. Formai megkötés nincs.

  • Öleld körül Budapestet, szavakkal

    A Mindspace nonprofit szervezet a chilei Plagio csapattal együttműködve elhozza Budapestre is a 100 szóban a városodról akciót. A Száz szóban Budapest azokhoz szól, akik szívesen öntik szavakba a város iránti érzéseiket. Lehet ez szeretet, szomorúság, szerelem, bánat, hála, közöny; lényeg, hogy százszavas mű megalkotására inspiráljon.

  • Egyetemi előkészítő pályázat

    Megjelent a Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázat, mely a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre vonatkozik a 2014/2015-ös tanévben az alábbi személyek részére:

  • Ösztöndíj felhívás

    A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatás felhasználásával ösztöndíjat hirdet Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA fokozatok ukrajnai honosításának támogatására ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára a 2014. évben.

End of content

End of content