Együttműködési megállapodást írt alá Kijev és Párizs polgármestere
Az együttműködés hozzájárul majd az ukrán főváros újjáépítéséhez és megerősítéséhez.
Az együttműködés hozzájárul majd az ukrán főváros újjáépítéséhez és megerősítéséhez.
Az amerikai függetlenségi háborúban tábornokként harcolt George Washington vezérlete alatt.
Párizsban zajlik január közepén az egyik legnagyobb nemzetközi lakberendezési és belsőépítészeti designvásár, a Maison et Objet, amelyen a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) koordinálásában tizenegy magyar tervező képviseli Magyarországot.
Mivel felújítás miatt a párizsi Grand Palais három évre bezár, helyettesítésére az Eiffel-torony mellett emelnek új ideiglenes múzeumot – adta hírül a The Art Newspaper művészeti folyóirat honlapja.
Egy civil szervezet a héten több mint kétezer illegális bevándorlót számolt össze. Egy héttel korábban ez a szám még háromszázzal kevesebb volt. A főleg szudáni migránsok az egyik metrómegálló körül, sátrakban húzzák meg magukat. Az elmúlt években több mint harmincszor rendelte el Párizs vezetése a migránstáborok kiürítését.
A hatóságok szerint körülbelül 40 ezren vettek részt a megmozduláson, a tiltakozásokat szervező radikális baloldali Lázadó Franciaország (France Insoumise) mozgalom Twitter-üzenetében ugyanakkor azt állította, hogy a tüntetők száma ennek négyszerese, mintegy 160 ezer volt.
Egy rendőr és a támadója meghalt, két egyenruhás súlyosan megsérült. Terrortámadás történt, amelyért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.
A magyarországi premier előtt Párizsban mutatta be hétfő este a Nemzeti Színház társulata A szarvassá változott fiú című előadás új változatát a Világ Kultúráinak Háza (Maison des cultures du monde) fesztiválján, a Festival de l’Imaginaire-en.
Letartóztattak két fiatalembert Brüsszel Molenbeek nevű városrészében, akiket azzal vádolnak, hogy kapcsolatban álltak a párizsi terrortámadások elkövetőivel – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Két ember ellen terrorcselekményben és terrorszervezet tevékenységében való részvétel miatt emelt vádat a belga ügyészség – közölte hétfőn a szövetségi vádhatóság.
End of content
End of content